Örömmel köszöntelek egyesületünk honlapján.
Egyesületünk azzal a szándékkal alakult 2005-ben, hogy egyre több természetszerető embert nyerjünk meg a kerékpározásnak. Egyesületünk a szabadidő aktív eltöltéséhez kínál programokat minden mozogni vágyó részére korosztálytól függetlenül. Fő profilunk a túrakerékpározás. Elsősorban Ausztria, Olaszország, Svájc és Németország tájait ajánljuk. Leginkább folyók mellett kerekezünk, de 2011-től az Alpokon való átkelés is programunk egy fontos része. (Innsbrucktól, Velencéig vagy éppen Veronáig). 2012-ben először invitálunk téged Rajna folyó menti kerekezésre. A forrásától a torkolatig Svájc, Ausztria, Franciaország, Németország és Hollandia lehetnek mindazok számára vendéglátó országok, akik erre a túrára vállalkoznak.
Fontosnak tartjuk, hogy családokkal és az ifjúsággal is megismertessük és megszerettessük a túrakerékpározást. Erre találtuk ki a gyereknapi, családi kerékpárversenyünket, amit ebben az évben már 3. alkalommal rendezünk meg. Ugyanakkor bővítjük májusban "versenynaptárunkat" egy rábaközi kerékpárversennyel, amelyre minden korosztályt szeretettel várunk.
A túrakerékpározáson túl a terep- és a hegyikerékpározást is szeretnénk mindazok figyelmébe ajánlani, akik olykor-olykor az aszfalt helyett az erdei utakat részesítik előnybe. Bakony, Soproni hegység, Kőszegi hegység és természetesen Kelet-Ausztria "lankái" különösen alkalmasnak bizonyulnak erre a célra.
Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon különböző túraelképzelések és túraútvonalak vannak. Az egyedi kerékpártúrákat kerékpárszállítás szolgáltatásunkkal tudjuk segíteni.
Kerékpártúráinkat gyalogtúránk teszik még változatosabbá. A hegyek varázslatos szépsége és lenyűgöző nagysága különleges élményt nyújt.
Tarts velünk és próbáld ki magad!
Kellemes kalandozást kívánok a honlapunkon
|
|